A Kordun hegység déli részén található várak áttekintése és Cetin vár romjai

           
A Kapela hegyláncolat keleti oldalai mellett térségben, Modrustól (Modruš) keletre, jó néhány vár maradványai találhatók. Magáról a Kapeláról még M. Stier is az írta, hogy „Catena mundi” (kb. egy világokat elválasztó láncolat), mely a valóságban is elválasztja Horvátországot Dalmáciától (azaz a
történelmileg az 1091 előtti Magyarországot választja el a Knin központú régi Horvátországtól
).
Plaski vára (grad Plaški)
A tárgyalt térség nyugati szélétől indulva, az első vár Plaski vára (grad Plaški). Plaski egyházközségét, mint
Plaski
, már 1185-ben megemlítették, amikor is a
Korbáviai
püspökséghez tartozott. A települést a későbbiekben
Plazy
-ként is említették. Maga Plaski vára egy ősi Frangepán vár volt, mely jelenleg jóval távolabb (kb. 5km, délnek) helyezkedik el a mai településtől. Még ma is megtalálhatók a vár egykori lakótornyának és övező falainak némi maradványai, jóllehet már az 1558-as években is teljesen megsemmisültnek értékelték (1. kép). Ennek ellenére, a várért még tovább folytak a harcok, míg 1592-ben végleg meg nem semmisült. Magában Plaski településen is volt egy négyszögletes torony, melynek alaprajza a bécsi hadilevéltárban maradt fenn. Ezt a tornyot állítólag Zrínyi Péter emeltette 1663-ban, de M. Stier úgy vélte, hogy a torony valójában egy templom harangtornya lehetett, amit aztán egy védelmi toronnyá alakítottak át (2, 3, 4. kép).
1. Kép. Plaski ősi vára, Zorislav Horvat után.
2. Kép. Plaski, a Zrínyi féle torony egy 17. szd. végi rajzon.
3. Kp. Plaski, a torony megerődítési tervrajza M. Claus 1713-as rajzán.
4. Kp. Plaski, a torony rajza Weiss 1729-as rajzán.
Licska Jeszenica (Lička Jesenica)
           
A Lika megyei Jeszenicában (Lička Jesenica) is állt egy Frangepán vár, mely azonban meglehetősen későn épülhetett fel, miután csak 1544-ben említették meg először. Noha a várbeli parancsnokságot hamarosan a határvidéki katonaság vette át, a Frangepánok azonban mindig is maguk tulajdonának tartották. A vár helyőrsége 1588-ban 40 főt tett ki, sőt utóbb egy határvidéki főtiszt is a várba költözött. Maga a vár egy olyan építmény volt, melynek sarkain két utólagosan felépített kerek torony volt (5. kép), míg egy harmadik torony az udvarbelső egy harmadik sarkában állt.
5. Kép. A Lika megyei Jeszenica kastélyának képe Gj. Szabo könyvéből (1920.)
Drezsnik vára (grad Drežnik)
           
A Kapela-hegység északi lejtőinek legnagyobb vára Drezsnik vára volt, mely a Plitvicai tavak felé vezető északkeleti hágónál helyezkedett el. Drezsnik valaha a hasonnevű megye székhelye volt, amit 1253-ban III. Béla király adományozott oda a Nelipics comesek ősének. A vár és birtoka utóbb a Németújváriak (Kőszegi) tulajdonába került, aztán a Babonicsoké lett, majd újra a Nelipicseké, hogy 1321-től a vegliai, a későbbi Frangepán grófoké, legyen. A Frangepánokat 1475-ben, Corvin Mátyás király is megerősítette ebbéli birtokukban.
           
Miután az osztrák császári sereg nem volt abban a helyzetben, hogy megvédhesse Drezsniket, így a vár 1592-ben a törökök birtokába került és maradt is egészen 1788-ig, noha 1683-ban egy rövid időre J. J. Herberstein tábornok, a horvát végvidék parancsnoka visszafoglalta. Miután Drezsnik felszabadult a török uralom alól, a várat egy őrhelyként, újból a határvidékhez csatolták, sőt még egy magasabb rangú tiszt is a várban lakott. A vár magja szabálytalan négyszög volt egy hengeres toronnyal (6. kép), míg a külső övező falak, két négyzetes toronnyal bírtak (7. kép). Az első emelet magasságában nyíló kapuhoz, egy lépcsőn át lehetett jutni. A várat már az 1700-as karlócai békéhez készített térképen is romként ábrázolták, de egy 1871-es fényképen a vár még teljesen jó állapotúnak tűnik, jóllehet a 17. századhoz képest teljesen átépítették.
6. Kép. Drezsnik vára M. Stier 1660-as rajzán.
Terzsác vára (grad Tržac)
           
A Korana folyó szorosának bal partján elhelyezkedő Drezsnik vára, ma már teljesen rom. A folyó egyébként Drezsnik előtt hirtelen felgyorsulva keletnek fordul, hogy majd 20 kilométeren át, Bosznia és Hercegovina határát képezze. A folyó jobb partján, de már Boszniában található Terzsác (Tržac) vára a hasonnevű falu mellett, mely valaha szintén a drezsniki megye részét képezte. A Frangepán család 1449-es vagyonmegosztásakor, Terzsácot Brinjével (Brinje), Jalovikkal, Sólyomkővel (Sokolac vára Bihácstól délre) és Biháccsal, Frangepán
Bertalan
kapta meg, akinek Miklós fia már terzsáci Frangepánnak hívta magát. Ennek a Frangepán ágnak az utolsó, dicső hajtása volt az a Frangepán Kristóf Ferenc, akit 1671-ben Bécsújhelyen gyilkoltak meg.
7. Kép. Drezsnik vára Gj. Szabo könyvéből.
           
Terzsác várának Martin Stier rajza szerint, volt egy hengeres tornya, míg az övező falakat félkör alakú tornyokkal erősítették. A váralját és egy az ottani templomot egy másik fal övezte négy, félkör alakú toronnyal (8, 9. kép).
8. Kép. Terzsác vára M. Stier rajzán.
9. Kp. Terzsác belső vára Zorislav Horvat vázlatrajzán.
 
           
A törökök Terzsácot már 1530-ban kifosztották, de nem sokkal ezután, Lenkovics még azt ajánlottak Ferdinánd császárnak és királynak, hogy a vár védelmét meg kell kísérelni. Ennek okán, Frangepán Miklós gróf, Terzsác, Modrus, Mutnik és Drezsnik 200 lovas katonát ajánlott fel. Mindezek ellenére, a törökök 1576-ban elfoglalták Terzsácot és egy ideig meg is tartották. Végezetül a várat 1588-ban lerombolták, de még 1590-ben is egyben, noha üresen állt. A törökök végül csak a 17. szd. első felében foglalták el, majd rögtön ki is javították, ami az 1625-ös béke záradékából is kitűnik, melyben kifejezetten megemlítették Terzsácot és Drezsniket azzal, hogy eme várak kijavítása ellentétes a korábbi szerződésekkel. Mint ahogy a többi Frangepán jószágot, úgy Terzsácot is
 
a határvidéki katonaság alaposan kifosztotta.
           
Drezsnik egyébként egy a kisebb váracskákból álló, őrgórékkal kiegészített láncolatnak az utolsó tagja volt. Ez a láncolat a horvát katonai határőrvidék egyik fontos részét képezte, amit franciául kordonnak neveztek el, s ami egy végvárakból álló láncolatot jelentett. Ebből származik annak a történeti-földrajzi egységnek a neve, amit ma Kordun-nak neveznek, s amely a Korana folyó mentén, míg nyugaton a Kis és a Nagy Kapela (Mala i Velika Kapela) hegység, keleten a Péter hegység (Petrova gora) között fekszik. Ez egy zömében 250 m tengerszint feletti magasságban található sziklás fennsík, melynek legfőbb alkotóeleme a mészkő és a dolomit szikla, amit még elszigetelt hegyek is tarkítanak. Az erdők területe az irtások miatt jelentősen lecsökkent, így a térség Horvátország gazdaságilag legfejletlenebb részét képezi. A lakosság zöme mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozik. A múlt század kilencvenes éveiben zajló horvát honvédő háború idején, a területet a szerb operettállamhoz csatolták és csak 1995. augusztusában sikerült felszabadítani.
           
A terep természetes adottságai miatt, a török ellenes védelmet főként Drezsnik, Szluin (Slunj), Blagaj és Cetin középkori várai körül szervezték meg. Szluinnál zajlott le 1584-ben a korszak egyik legjelentősebb csatája a törökökkel. A 17. században a Kordun térsége a Károlyvárosi
főkapitánysághoz
tartozott, majd a határőrvidék újjászervezése után, a katonai közigazgatás székhelye Rakovica és Vojnics (Vojnić) lett, de a korduni végvidék parancsnoka Cetinben is meg tudott szállni. A Kordun térségében zajlottak az utolsó nagy összetűzések a törökökkel: 1835-ben Nagy Kladusánál (Velika Kladuša), majd 1845-ben Podzvizd-nál, melyeket Boszniából vezettek.
Furján vára (grad Furjan)
           
Drezsniktől északabbra, Furjan község közelében egy hasonnevű vár fekszik, melyet Sólyomkőnek (Sokolac) is neveztek. Ez a vár is az egykor a Frangepánok birtokában volt mégpedig a Terzsáci uradalom részeként. Furján vára egy szabálytalan háromszög alakú építmény volt, egy tetővel ellátott hengeres toronnyal (10. kép).
10. Kép. Furján vára egy régi rajzon.
Kremen vár (Kremengrad)
           
Szluintól északkeletebbre találhatók Kremen vár maradványai, mely a feltételezések szerint egykor a nemes Ladihovics (Ladihović) család tulajdonában volt, akiktől a várat és birtokát a Frangepánok vásárolták meg (a vár közelében található mai Cvitković települést valaha Ladihović-nak nevezték). A várnak a Frangepánok mellett más tulajdonosai is voltak mielőtt 1582-ben a törökök el nem foglalták. A törökök által még 1645-ben is felújított várat, csak 1699-ben szabadították fel. Kremen vár egy szabálytalan háromszög alakú építmény volt a csúcsán egy toronnyal (11. kép).
11. Kép. Kremen várának alaprajza Gj. Szabo könyvéből.
Cetin vára (Cetingrad)
 
           
Cetingrad települése ma tizenöt kilométerrel északkeletebbre fekszik Szluintól. A település ma egy kb. 1.000 lakosú közigazgatási körzet székhelye. Cetin középkori várának közelében fekvő település egykor egyike volt a legnagyobbaknak a Kulpa (Kupa) folyótól délre. Cetin várát a klokocsi uradalommal együtt, 1392-ben Vegliai (a későbbi Frangepán) V. János comes kapta Zsigmond királytól, mégpedig annak okán, hogy segítséget nyújtott Mária királynő kiszabadításában, akit Novi (
Novigrádon, Zára közelében!)
várában tartottak rabságban. E tette lehetőséget adott fiának Miklósnak, egyébként az első Frangepának, hogy királytól megszerezhette szinte egész Horvátországot a Kurjákovicsok és a Nelipicsek örökségén kívül, ami által a Frangepánoké lettek Horvátország legtehetősebb nemesi családja. Ennek ellenére Cetin hamarosan gazdát cserélt, de 1438-ban már újból a Frangepánoké. A Frangepán család 1449-es birtokmegosztásakor, Cetin Frangepán Miklós legidősebb fiáé, Györgyé lett, s ettől az időtől a család ezen ága Cetinieknek nevezte magát. A Frangepánok cetini ága azonban nagyon hamar, már 1542-ben, Frangepán Ferenc János halálával, kihalt. A cetini birtokhoz tartozott többek között Hotes (Hoteš, ma a Lika megyei Pazarište) Kersztinja (Kerstinja) és mindkét Kladusa. A birtokot a szluini Frangepánok irányították. Ám a szluini Frangepánok sem tudtak évszázadokig fennmaradni, mivel a család eme ága is, szluini Frangepán Ferenc 1572-es halálával kihalt. Ferenc comes egyébként dicső harcos és bán volt, akit a kortársai „a maradék Illíria szablyájának és pajzsának” neveztek.
           
Cetint a törökök 1536-ban, igaz csak egy rövid időre, de elfoglalták, majd alapjaitól fogva fel is újították. Rudolf király 1578-ban visszafoglalta, hogy 1584-ben, már romként felhagyják. A Frangepánok egy, a boszniai pasával kötött szerződésben vállalták, hogy a cetini erősség rom is marad. Noha a szerződést egyik fél sem tartotta teljesen tiszteletben, de a várat 1596-ban teljesen felhagyták, majd Frangepán Farkas 1638-as engedélyével, a maradékokat is felrobbantották. A harcok azonban tovább folytak s a törökök újból elfoglalták Cetint, ám Frangepán Gáspár visszafoglalta és az egyébként is romos vár végleges lerontása mellett döntött. Cetin 1670-től végleg török uralom alá került, noha a császári sereg ostrommal többször is visszafoglalta. Ezután 1739-ben, Ecsimovics (Ećimović) vezír és pasa javítatta ki a várat és pótlólagosan is megerősítette. Cetint 1790-ben Wallisch tábornok szabadította fel (12. kép), de a törökök 1809-ben visszafoglalták, majd újból, igaz sikertelenül a császáriak ostromolták 1813-ban és 1834-ben.
12. Kép. Az 1790-es ostromról készített korabeli rajz.
           
A település és vára tradicionális neve mindig is a szláv eredetű Cetin volt, mely egy sötét és sűrű erdőséggel borított helyet jelentett. Tudható, hogy a vár a 14. században már állt, ám a teleülés neve a fennállása alatt jó néhányszor megváltozott. Cetin új, nagyobb és szín horvát települése, Kekicsfalu (Kekić Selo, mely a nevét egykori török uráról, Kekics bégről kapta) közelében alakult ki. Kekics a törökök távozása után fokozatosan elvesztette török nevét és felszabadítója után, Valisfalunak (Vališselo) kezdték nevezni, melynek használata egészen 1908-ig fennmaradt, amikor is a település Matija Polić akkori ispán ígéretéhez híven, megkapta a mai Cetingrad nevet.
           
Cetin várának eredeti kinézetéről nincs sok adatunk tekintettel arra, hogy sokáig elhagyatottan állt, továbbá amikor a törökök kezén volt, akkor sem készült a várról semmiféle alaprajz, vagy ábrázolás, ellentétben más várakkal. Tudjuk, hogy a vár északnyugati részén, még abban az időben, amikor alapjaitól fogva felújítottak egy olyan bástyát emeltek, amelyet még a törökök alatt is Lenkovics bástyának neveztek. A zágrábi Régészeti Múzeumban őrzött török leírás szerint, a Hergerszka bástyát, Bosnyák Ali pasa építette 1739-ben, míg az1756-ban, vagy 1757-ben felépítetett központi, Drendzsula tornyot Mehmed pasa készítette. A várról a felszabadító háborúk idején azonban már számos rajzot készítettek, melyek fenn is maradtak. Tudható, hogy még 1849-ben is vár területén belül egy hatalmas laktanyát építettek, mint ahogy az is, hogy 1860-ban, a várban lakott Kordun térség katonai parancsnoka, aki aztán nem sokkal ezután, a határőrvidéki parancsnokság utasítására a várat lebontatta és az anyagát eladta. A vár utolsó napjairól, csak egyetlen fénykép maradt fen.
           
A fentiek alapján nem csoda, hogy Cetin vára teljesen másképp nézett ki a többi horvátországi várhoz és várkastélyhoz képest. A várban semmilyen hengeres, vagy félkör alakú tornyot sem találhatunk, hanem a helyükön csak sokszögletű bástyákat, melyeket a 16. században, a török pallérok fundáltak. Ezeket, a bástyákat a törökök „tabijának” nevezték. Noha a várnak egyetlen régiféle tornya sincs, valószínűsíthető, hogy a törökök azok helyén építették fel a maguk bástyáit. Ez történt a központ Drendzsula toronnyal is, amit a törökök a régi középkori torony megvastagításával alakítottak ki. Ezt nagyon könnyű megfigyelni a már leomlott részeken, ahol a lehullott faldarabok mögül előbukkan a régi toronymag.
           
Cetin vára idővel fokozatosan egy török erődítménnyé alakult át, majd egy határőrvidéki laktanyává vált. A vár minden bástyájának saját neve volt. A bejáratnál lévő, északkeleti bástyát Bég bástyának, a délit Nefélj (Nebojsa) toronynak, míg a nyugaton található, un. „Cigány kapu” melletti bástyát Hergerszka tabijának, az északnyugati bástyát pedig Lenkovics tabijának nevezték. A főkapu mellett volt a mecset, a Drendzsula torony körül lakóházak álltak, a Cigány kapun keresztül az elő-várba lehetett jutni, míg a Hergerszka és a Nefélj bástyák között volt a pasa palotája. Mindezek jól megfigyelhetők, a korabeli ostromokkor készített képeken és az 1770-es visszafoglalás során készített hivatalos, határőrvidéki alaprajzokon (13. kép), melyek még a vár, katonai laktanyává történő átalakítása előtt készültek. Az 1866-ban készített fényképfelvétel a várat még egészben, északról ábrázolja (14. kép). A fotó bal szélén látható a Lenkovics bástya, középen a fából készített őrhelyekkel ellátott Drendzsula, előtte a pártázott védőfal húzódik, míg jobbra, a felvonóhíddal ellátott főkaputól, a Bég bástya van.
           
Az eddigiekből is látható, hogy Cetin várának meglehetősen szokatlan sorsa volt. A vár eredeti kiépítésén kívül, melyről semmilyen korabeli írásos nyom sem maradt fenn, úgy tűnik, hogy ezt a hatalmas és jelentős várat, maguk a törökök építették ki, majd folyamatosan karban is tartották, ezzel szemben horvát részről a várat csak pusztítottak, olykor alapjáig is lerombolták. Ez teljesen összhangban volt azzal a tágabb stratégiai elképzeléssel, miszerint ha már fel kellett adni egy várat, azt teljesen el kellett pusztítani, nehogy az ellenséget szolgálja. Ez még akkor is így történt, amikor Cetint véglegesen felszabadították, majd radikálisan egy laktanyává alakították át, ám miután felhagyták, a várat lerombolták. A vár lerombolásáról és anyagának építő anyagkénti hasznosításáról, illetve eladásáról hozott határozat is teljes összhangban volt a határőrvidék katonai hatóságának praxisával (15. kép). Ugyanígy jártak el a Magyar Királyságban is 1848-ban, amikor is praktikus okokból minden olyan erősséget leromboltak, melyek egy ellenségeskedés esetén, az esetleges lázadók támaszpontjául szolgálhattak volna. Tudjuk, hogy a Cetin vár építőanyagát megvásárló falusiak, leginkább csak a vár faanyagát hasznosították és szállították el, míg a kőanyagát csak részben, jóllehet a későbbiekben azt is széthordták. Abból, ami az idők során a várral kapcsolatban átment a horvát mitológiába és abból, amit a várról tényszerűen tudunk, biztosnak tűnik, hogy a várban, vagy annak közvetlen közelében választották 1527. január 01-én horvát királlyá azt a Habsburg Ferdinánd főherceget, melynek dinasztiája adta a horvát uralkodókat majd négy-évszázadon át, 1918-ig.
13. Kép. Cetin, a vár hivatalos alaprajza, amit a határőrvidéki hatóságok készítettek, az 1790-es visszafoglalás után.
14. Kép. Cetin, a vár fényképe a lerombolása előtti időkből. Balról jobbra: Lenkovics bástya, középen a Drendzsula torony előtte a pártázott várfallal, jobbra a főkapu a Bég bástyával.
           
A közelmúltban magunk is felkerestük Cetin várát és a Cetin közeli erősségeket. A tapasztalatainkat azzal kezdhetjük, hogy noha Cetin kétségtelenül hosszú múltra tekint vissza és tény az is, hogy valaha fontos utak kereszteződében jött létre, ma már ez korán sincs így. Igaz, hogy a nemzeti uralkodók idején a térségen át, vezetett a Horvát-Dalmáciát Szlavóniával összekötő főút, míg a középkorban a Boszniát, a Szlovén vidékekkel összekötő út, mely a közeli Klokocsnál található kereszteződésben kötött be a Zengget és Modrust, Károlyvárossal és Sziszekkel összekötő főútba, ennek okán Cetinben egy nagy középkori vár és egy fontos mezőváros jött létre.
15. Kép. Cetin vára a bontás megkezdése utáni időkből.
Manapság azonban, hogy Cetin és a rajta áthaladó utak inkább a
bosznia-hercegovinai
határhoz esnek közelebb, a térség kiesik minden jelentősebb történésből. A látogatásunkkor olyan, Szluin és a Korana folyó környékén meglehetősen sűrű ereszkedett ránk és Cetin ősi várának romjaira, ami részben tovább erősítette Cetin titokzatosságát, de a fényképek készítését nagyban megnehezítette. A vár valószínűleg legjobban fennmaradt része a Drendzsulának nevezett központi torony lehet, de a köd miatt ezt sem tudtuk pontosan megállapítani (16. kép), de lehetséges, hogy ehhez egy verőfényes nap és jobb látási viszonyok sem lettek volna elégségesek. Ennek kiderítésére csak egy rendszeres ásatás és a több védelemre érdemes vár történetének feldolgozása adhatna lehetőséget. Így ki tudhatná azt, hogy hol is zajlott le a híres királyválasztó országgyűlés, lehet, hogy valójában a még mindig jó állapotban található egykori ferences kolostor romjai között történt ez meg. Az erre vonatkozó pontos adatok hiánya miatt, csak találgatásokra szorítkozhatunk.
           
Cetingrad települését a szerb okkupáció idején, majdnem teljesen lerombolták, ám a felújítások mára befejeződtek, így a közelmúlt háborúnak nyoma sincs. A településközpontban felépült az új járó betegintézmény, az önkormányzat és a többi közintézmény épülete is. Felújították a Boldogságos Szűz Mária templomot is (17. kép), mely a térség legnagyobb egyházi épülete volt, s amelyet a város ostromakor egy nagy romhalmazzá lőttek. A templom egyébként 1891-ben épült fel, mégpedig az egykori Valisfalvi kápolna helyén, melynek lakossága az egykori 350 főről, időközben 3500 főre nőtt. A templom egyébként egy háromhajós építmény egy ötszögletű és egy hétszögletű szentéllyel egy, a nyugati oldalon emelkedő harangtoronnyal, mely volt és maradt is egy meglehetősen egyszerű, klasszicista építménynek.
16. Kép. Cetin, a Drendzsula torony ködtől takart képe.
17. Kép. Cetingrad, a település plébániatemploma a felújítás után.
18. Kép. Cetin, a vár maradványai egy komputer grafikán.
Forrás: A
horvátországi „Građevinar” folyóirat 2002/54. évfolyamának 11. száma.
Írta:
Nadilo, Branko
Fordította:
Szatanek.jozsef@chello.hu