Várromok az Ivánscsica hegység délkeleti lejtőin

           
Az Ivánscsica hegység (Ivanščice gore) hegység délkeleti lejtőin is számos és a legkülönbözőbb féle várrom található (jóllehet némelyiknek ma már nyoma sincs), épp úgy, mint az egész horvátországi Zagorjében, mely Lika vármegye mellett a leggazdagabb várakban bővelkedő terület. Ám a térség abból a szempontból jelentősen eltér Likától, hogy Zagorje ma Horvátország legsűrűbben lakott része. Ehhez azt azért érdemes hozzátenni, hogy Zagorje sűrű településszerkezetének kialakulásában valójában az, játszott közre, hogy Likát a török veszély miatt a lakóssága elhagyta és e hatás Zagorjét érintette a leginkább.
Milen vára (Milengrad)
                       
A Szávától északabbra húzódó leghosszabb hegység, az Ivánscsica (Ivanšćice gore), délkeleti részének legnyugatibb pontján található Milen vára (Milengrad), kétségtelenül a hegység egyik lenyűgözőbb vára. A vár kb. 2 kilométerrel északnyugatabbra, helyezkedik el Zajezda településétől, egy 430 méter tengerszintfeletti, meredek és megközelíthetetlen mészkőszikla csúcsán, melynek minden oldala élesen elválik a hegység tömegétől. A sziklatető körüli mély letörést a keleti oldalán még tovább mélyítették, melyen keresztül aztán egy fahídon lehetett csak a várba jutni (1. ábra).
1. Ábra. Milen vár egy régi fényképen.
           
A várat nevezték Zajezda-nak, Milengradnak, Melengradnak is (a feljegyzések,
Mellen aliter Zajezda-ként
nevezték). A vár nevének eredete nem ismert, de feltehetően egy valamikori, de ma már ismeretlen tulajdonos nevéből eredhet. A vár a hasonnevű birtok székhelye volt, melyet először 1309-ben említettek meg, amikor is Lóránd fia Mikcs átengedte a Herkfy család kezébe. A Herkfy család is az itteni váruk után viselte a „de Zajezda” nemesi előnevet. A vár és birtoka egészen 1536-ig maradt a Herkfyek tulajdonában, amikor Herkfy Katalin, Patacsich Miklóshoz ment férjhez és így nászajándékként hozta mind a várat, mind a birtokát. A Patacsichok ezután fel is vették a „de Zajezda” nemesi előnevet, amit egészen a család 19. század eleji letűntéig meg is tartottak. Milen vára a Herkfyek és a Patacsichok közös tulajdonában volt egészen a 17. század közepéig, amikor a Herkfy család kihalt és minden jószágukat a Patacsichok örökölték. Ám a Patacsichok Milen várának és Zajezda birtokának tényleges tulajdonosaivá, csak I. Ferdinánd király 1555-ös adománylevelével váltak. Még annak előtte, hogy a Patacsichok megkezdték volna a mai Zajezda település melletti új kastélyuk felépítését, Milen várát az idő vasfoga már annyira elpusztította, hogy 1683-ban már, mint „arx diruta” említődött meg.
2. Ábra. Milen vár romjainak alaprajza, Gj. Szabo könyvéből.
3. Ábra. Milen vár romjainak alaprajza, Zorislav Horvat cikkéből („Z” az egykori árnyékszékek maradványai; „V” az árnyékszék elfalazott ajtaja; „M” lakótér).
           
Milen várának alaprajza egy szabálytalan téglalapot mutat, melynek hossza kb. 35 métert, szélessége kb. 29 métert tesz ki (2. 3. ábra). A várnak nem volt lakótornya, de ez egyébként a zagorjei várak ismert jellegzetessége. A várba bemenni egyébként egy mély szakadékon és az északkeleti védőfal jó állapotban megmaradt kapuján keresztül lehetett. A várnak ennek a részén egy kétszárnyú, egykor két emelet magas palota is található. Zorislav Horvat, az „Egyéb kisegítő helyiségek…” című szakcikkében megemlíti, hogy a palota északi, külső falán - melynek megközelítése ugyancsak nehézséget okozott – négy középkori árnyékszék maradványai is fennmaradtak (3. ábra). A lakószárny északkeleti sarkában található helyiségek kandallómaradványai, még a közelmúltban is láthatóak voltak. A tágas várudvart falakkal övezték, míg a déli védőfalat utólag, egy mára félig leomlott négyzetes toronnyal erősítették meg. A vár keleti részét egy erőteljes, kb. 6 méter átmérőjű, félkör alakú, két hatalmas ágyúlőréses bástyával oltalmazták, amit valószínűleg a 15. század végén, vagy a 16. század elején, utólag építettek fel. Egészen a közelmúltig, a keleti védőfal pártázata, még jó állapotban volt megtalálható.
4. Ábra. Milen vár romjainak látképe.
           
Milen vára egy olyan igazi középkori építmény volt, melynek feladata az Ivánscsica hegységen átvezető egyik út védelme volt, sőt elhelyezkedése miatt, már a régmúltba is a bevehetetlenség látszatát keltette. Tekintettel arra, hogy a vár már majd háromszáz éve elhagyottan áll, még mindig meglehetősen jó állapotúnak mondható (4. 5. ábra) Bánatunkra, erről a szép várról nagyon keveset tudunk és nagyon keveset is írtak róla. A rekonstrukciós képét még az Interneten sem találtuk meg, noha például a Lobor környéki várakat, nagyon szépen feldolgozták és dokumentálták (Vladimir Matejaš professzor segítségével).
           
Zajezda kastélyát a 18. században építették fel, mégpedig Milen vára közelében, az Ivánscsica hegység egyik dombjának déli lankáján. A kastélyt egy ismeretlen stájer építész építette úgy 1740. körül, legalább is az ismert
Status faliliae Patachich
könyvnek a kastélyt ábrázoló felirata szerint. A kastély egy egyszintes barokk építmény, a kastély három, árkádos szárnya egy zárt udvart ölel körbe, míg a negyedik oldalt egy vastag fal zárja le egy tekintélyes kapuzattal. Zajezda kastélya, a Patacsich család székhelye volt. A család a hagyomány szerint a 16. század elején, Boszniából települt át. A család legrégebbi ismert tagja Miklós volt, aki a fent említett házasság útján jutott Milen várához és Zajezda birtokához. A számos politikust, hadfit, püspököt, költőt és költőnőt (Patacsich Katalin) adó család felemelkedése Patacsich Istvánnak kezdődött meg, aki a báró címét 1626-ban szerezte meg. Ennek ellenére az a Patacsich II. Boldizsár (1663-1719.) vált a legismertebbé, aki a hírhedt
Pintes bordoktorok Társaságának
megalapítója volt. A jó borokért és a jó házi kosztért a zagorjei kastélyokat és kúriákat végig látogató társaság székhelye a Varasd közeli Kerkanec kastélyában volt. A társaságnak a fénykorában 175, legkülönbözőbb státuszú és nemzetiségű tagja volt. A társaság dékánja például Branjug György zágrábi püspök volt, míg az első jegyzett tagja Pavo Ritter-Vitezović író volt. A Patacsich utolsó férfitagja, Bertalan 1817-ben halt meg, aki élete vége felé eladta Zajezdát néhány más kastélyával együtt, hogy egy alapítványt létesítsen az elesett jobbágyok megsegítésére. Az alapítványt utóbb özvegye, Erzsébet irányította.
5. Ábra. Milen vár, a palota romjai
           
Gotalovec települése néhány kilométerrel keletebbre fekszik Zajezdától. Itt is volt egy várkastély, melyet utóbb egy kastéllyá alakítottak át. A várkastély háromemeletes kaputornyának eredetéről, Krešimir Regan azt tartja, hogy tekintve a magasságát, a falainak vastagságát, puskalőréseit és a kapuszemöldökbe faragott 1322-es évszámát, valójában egy középkori lakótoronyként határozható meg, mely köré csak utólag, a 17. században építették fel a kastély lakószárnyait (6. ábra). Ha ez igaz, akkor Gatal egyike lenne azon ritkaságszámba menő zagorjei váraknak, melyek lakótoronnyal, azaz egy olyan tipikus építménnyel rendelkeznek, mely a középkori védelmi építészet jelképévé vált. Ám Gatal várából mára semmi sem maradt. A tornyon egyébként utólag nagyobb ablakokat nyitottak, de a puskalőrések 1898-ban még megfigyelhetők voltak legalább is egy fennmaradt fénykép szerint.
6. Ábra. Gatal várkastélyának szituációs alaprajza, Gj. Szabo könyvéből.
           
Gatal várkastélyát a Gotalovec nevű faluban, a Gatalok (Gotal) nemesi családja építette valószínűleg a 13. században, amikor a családot először említették meg az okiratokban, mint Gatal de Gatolvc. A család kiemelkedő tagja volt Mátyás veszprémi püspök (1440. körül) és Miklós vice bán (1680.), de jó néhány zágrábi kanonokot is adtak. Érdekes, hogy a töröktől való félelmében a család, az Ivánscsica hegység északi oldalán található Béla várába menekítette a levéltárát, hogy aztán 1481-ben ott meg egy tűzvészben semmisüljön meg.
7. Ábra. Gatal várkastélyának rajza 1888-ból.
 
A család utolsó tagja, Gatal Imre Gábor volt, aki 1740-ben halt meg és Gotalovec egészen eddig, megszakítás nélkül a tulajdonukban maradt. A Gatal család birtokait Imre Gábor özvegye, Somogyi Ilona Rozália örökölte, majd általa második férjéé, komori Bedekovich Lajosé lett. A várkastély 1767-ben a Petkovich család birtoka lett, majd az Erdődy családé, akik a Gatali birtokot, a 18. század végén, vagy a 19. század elején, a grebenvári-novimarófi uradalmukhoz csatolták. Gatal várkastélyának falairól, szakcinszki Kukuljevich Iván (Ivan Kukuljević Sakcinski), jó néhány feliratot (és az évszámot a félköríves kapu zárókövéről) jegyzet le. Kukuljevich a már említett első évszám (1322.) mellett, továbbiakról is említést tett, 1618; 1679 és 1824, melyekkel Gj. Szabo szerint, a várkastély illetve a kastély felújításainak befejezését jelölték. Gatal várkastélyát, valamikor 1864. után hagyhatták el teljesen, mivel M. Šenoa 1888-as rajzán a várkastély már romokban állt. (7. ábra). Abban az időben, amikor Dragutin Hirc körbejárta Zagorjét, a Gatali várkastély tornyát és a nekitámaszkodó kastélyszárnyat még tető alatt látta. A várkastély utolsó nyomai 1912. után tűntek el, amikor építőanyagként hasznosították a közeli főút építésénél. Mindehhez már csak annyit érdemes hozzátenni, hogy annak a helynek a közelében, ahol valaha a kastély állt, most egy Szt. Péter kápolna található a Gatal család síremlékével.
Greben vára (Grebengrad)
           
Zagorje legrégebben említett és legrégebben létrejött várai közé, Greben várát is be kell számítani, mely Császárvár (Casergrad) után a második legnagyobb vár a horvátországi Zagorjében, de Horvátországban is a legnagyobbak, közé tartozik. A vár az Ivánscsica hegység keleti peremén, egy 502 méter tengerszintfeletti magaslaton, közvetlenül az 590 m magas, Veliki Ljubenjak-nak nevezett hegycsúcs alatt helyezkedik el (9. ábra). A várhoz legközelebb eső település, a megközelítőleg 2 km távolságban lévő Magyarlak (Mađarevo). A vár egy fennsík, hegyszerű kitüremkedésén helyezkedik el, melyet egy mély, árokszerű átvágás választ le az Ivánscsica hegység masszívumáról. Maga a vár egyébként négy, jól elkülönülő terepszinten épült fel, mintegy 161 m hosszan és kb. 49 m szélességben. A vár legmagasabb pontja, magán a sziklaormon van, így ide egy erőteljes tornyot épített, mely a belső vár védőfalaival, egy 24 m hosszú és 21 m széles szabálytalan háromszöget alkot (8. ábra). E háromszögletű belső váron belül, egy alápincézett, egyemeletes lakóépület is megtalálható volt. A feltehetően legrégebbi vármagtól délkeletre, egy viszonylag jó állapotban lévő, négyszögletű torony található, melyben valaha egy egyhajós kápolna volt. A kápolna boltozatát konzolokra helyezett félhengeres oszlopok tartották.
8. Ábra. Grebenvár alaprajza Gj. Szabo könyvéből (M. Pilar)
           
A belső várat délnyugatról két falgyűrű is védte. Az első falgyűrű a belső várra támaszkodott, majd a maradványok szerint egy szabálytalan téglalapot alkotva, délnyugaton zárta le azt a fennsíkot, melyen maga Grebenvára helyezkedik el. A várnak ezen a részén, a nyugati sarokban, egy kör alakú torony maradványai találhatók, melynek magassága félig ledőlve is, eléri a 7 métert. A második falgyűrű védőfalai közvetlenül a hengeres toronynak és az első falgyűrű délnyugati védőfalának támaszkodnak. E falgyűrű maradványai, így egy hosszúkás, szabálytalan, lekerekített sarkú trapéz alakú térséget zárnak körbe.
9. Ábra. Greben vár látképe egy 1955-ös felvételen (N. Vranić)
           
A vár fő, azaz keleti kapuja előtt egy árok volt, mely a beleomlott építőanyagok miatt mára teljesen feltöltődött. A kápolna bejárata egyébként, közvetlenül a boltozott helyiségbe vezetett. A vár legmagasabb és legjobban védett része, közvetlenül a főbejárat mellett, egy szinte megközelíthetetlen sziklán helyezkedik el (10. ábra, a kapu kialakítását egyébként többször is átalakították). A vár nyugatra eső részei jóval alacsonyabban vannak, így a legnyugatibb, trapéz alakú térség fekszik a legmélyebben. Ezen a részen valaha számos épület álhatott, melyek egykori léte a rengeteg tetőcserép maradványból állapítható meg.
           
Teljesen biztos, hogy Grebenvár a nevében eredetileg arra a megközelíthetetlen sziklára utalt, melyre az első várat felépítették
(Maga a greben szó, magyarul hegy-, vagy sziklagerincet, de gerebent és sziklazátonyt is jelent. Itt feltehetően a sziklagerinc jelentéstartalommal bír. A ford.
). Létezésének hosszú időszaka alatt, a várat a haditechnika fejlődésének, valamint a térséget időnként ért török veszélynek megfelelően alakították és bővítették. Hogy ki kezdte meg a vár építését az nem ismert, de valószínűleg a 12. század végén, vagy a 13. század elején épült fel.
           
Grebent, mint várat, először II. András király 1209-es oklevelében említették meg, amikor is a várat Gárdony (nevezték még Gardun-nak, Grdun-nak, Gordun-nak, Gurdon-nak is) ispán irányította, aki a Grebeni család ősapja volt. A fenti oklevél hitelességét azonban számos történész vitatja. Így Greben vár létét csak egy 1277-es oklevélben történő említése után tekintik bizonyítottnak, noha ebben az oklevélben sem említik meg szó szerint a várat, hanem csak egy Lonja folyó forrásvidékén lévő várról és birtokáról beszélnek. Ekkor a Grebeni család, azaz a már említett Gárdony ispán fiai, elcserélték egyes, pontosan meg nem nevezett birtokaikat egy bizonyos Branics (Branić) nevű ember fiaival (Györggyel, Márkóval, Fylával, Szelkóval, Istvánnal és Pwsszal), így az is lehet, hogy ez esetben valóban a grebenvári birtok megszerzéséről van szó.
10. Ábra. Greben vár, a vár legmagasabban lévő és legrégebbi része.
           
Az nem ismert, hogy Gárdony (ezt a nevet néhány sarja is viselte) ispán leszármazottjai mikortól vették fel a „grebenvári” nemesi előnevet, de első említésével, III. András Velencének küldött 1290-es uralkodói oklevelében találkozhatunk, melyben az áll, hogy „… Gerebeninek nevezett Gárdony ispánnak, hű szolgálataiért, Hrascsina (Hraščina) birtokát adományozzuk…”.
Az elégtelen írásos források miatt - igaz nem is igen kutatták létezésüket - a grebenvári uradalomnak a középkori Szlavón királyságban betöltött jelentősége és szerepe nem igen ismert. Azt tudjuk, hogy Grebenvár a 13. század közepén, a Hrasztovicei-nek (Hrastovičke), vagy Hrascsinei-nek (Hraščinske) nevezett megye székhelye volt, melyet már a század végén Körös vármegyéhez csatoltak.
Mindezek ellenére tény, hogy a Grebenváriak esetében egy olyan nagytekintélyű és befolyásos családról van szó, melynek tagjai a 13. és 14. század fordulóján értek el hatalmuk csúcsát. Ugyanebben az időben, IV. Miklós pápa a horvát bánnak és főuraknak küldött levelében figyelmükbe ajánlotta a legátusát. A főurak közt került megemlítésre Gárdony ispán is. A család hirtelen felemelkedése, valószínűleg a magyar-horvát trón körüli változásoknak volt köszönhető, mivel ekkoriban a király, Hrascsinén kívül, Gárdony ispánnak és fivérének Vukoszlávank adományozta még Medvevárát és Kemléket is. Gárdony ispán ekkoriban adómentességet is kapott, mellyel megszabadult a báni „descensus” kötelezettségeitől (azaz, a király, illetve a bán elszállási kötelezettségétől), sőt megkapta a „nyestadó” és más adók beszedésének a jogát is.
Ahogy a Grebeni család oldalágainak száma növekedett, úgy nőttek a birtokaik is, melyeket többször is felosztottak egymás között. Például a zágrábi káptalan küldötte működött közre abban a királyi bíróság előtti, 1399-es birtokmegosztási egyezségben, melyben a Grebeniek birtokát két egyenlő részre osztották. A felsorolt birtokok között megemlítették a Grebenvári birtokot is, mint a birtokaik egyik legnagyobbikát. E birtok-együttes részeként, húsz települést neveztek meg, melyek közül jó néhány, máig megtartotta eredeti nevét. Így többek között Magyarlakát (ma Mađarevo), Zámlakát (ma Zamlaka), Gayawch-ot (ma Gojanec), Beletynch-et (ma Beletinec), Breznicha-t (ma Breznica), ám némelyiket átnevezték, mint Lónyát (ma Breznički Hum), míg mások teljesen eltűntek.
11. Ábra. Greben vár egyik tornyának romjai.
A Grebeniek ismertek voltak a szomszédjaikkal való összetűzéseik miatt is. Különösen a bélai uradalmat bíró johannitákkal veszekedtek sokat, mely a bírósági határozatok alapján is végig kísérhető. Volt itt gyilkosság, pusztítás és gyújtogatás is. A köztük lévő viszálykodás, Gerard bélai prior és Fülöp, a rend főpriorja, valamint Grebeni Hektor Vukoszláv és fivére Grebeni Punyk közti megbékéléssel zárult, amit Károly Róbert király 1322-es, Temesváron kelt oklevele is megerősített. A Grebeniek néhány szomszédjukkal, mint például a főrendi Herkfy családdal, azonban kölcsönös örökösödési szerződést is kötött. Ám a Grebeniek így összeharácsolt birtoka viszonylag rövid életet élt meg (1357-1360.), mivel Grebeni Punyk és fiai, Péter és Lóránd, Nagy Lajos király iránti hűtlensége miatt, minden jószágukat elvesztették.
Eztán Greben vára és birtoka, mint ahogy az egész Zagorje, 1445-től a Cillei grófoké, majd a Vitoveceké (a birtok jelentőségét tanúsítja, hogy a Vitovec család is felvette a „Grebenvári” nemesi előnevet), aztán Corvin Jánosé lett. Per útján, a Grebenieknek sikerült majd minden birtokukat visszaszerezniük, sőt még az előtt, hogy a Vitovec fiak a hűtlenségük miatt, mindenüket elvesztették volna. Grebeni Punyk fia Lórándnak két fia lett, Miklós és Hermann. Hermann leszármazottjait ez után grebenvári Hermannfyknak nevezték. Végül, csak Hermannfy Lászlónak sikerült ősei birtokát teljesen visszaszereznie, mégpedig a hosszú évekig tartó török támadások kezdetén. Ennek emlékére építette fel a Greben várához közeli Remetinc (Remetinec) ősi templomát (utóbb ferences kolostorát) is. Miután Hermannfy László volt a család utolsó tagja, fiává fogadta Batthyányi Boldizsárt. László 1490-ben halt meg, így ezzel eltűnt ez az ősi, főúri család. Batthyányi Boldizsár azonban nem juthatott rögtön Greben vár birtokába, mivel azt időközben Mátyás király, odaadta törvénytelen fiának, Corvin János hercegnek. A Batthyányi család csak 1491-ben juthatott a grebenvári birtok birtokába, amivel egyszeriben a horvát és a szlavón királyság legbefolyásosabb családjainak egyikévé vált. A Batthyányiak, ezután majd 150 évig bírták Greben várat és birtokát, egy rövid időszaktól eltekintve (1645.), amikor Frangepán IX. Miklós bitorolta el. Miután 1645-ben, Batthyányi Erzsébet férjhez ment Erdődy Györgyhöz, az egész birtok az Erdődy grófok tulajdonba került. Az Erdődyek 1710-ben, egy tűzvész után hagyták fel Greben várát és az itteni birtokaik székhelyét, Novi Marof (
magyarul Újmajor. A ford.
) települése mellett újonnan felépített kastélyukba tették át. A zágrábi káptalan egy 1712-es oklevelében, Greben várát már romként (diruti castri Greben) említették meg.
12. Ábra. Greben vár maradványai északnyugatról.
Novi Marof kastélya (dvorac Novi Marof)
           
A fentiekkel szemben, Novi Marof kastélyát csak 1766-ban építették fel, mégpedig állítólag, Erdődy Lajos. Hogy addig is hol lakoztak, az Erdődyek az nem ismert. Állítólag volt a családnak egy fából épített, Lepenija-nak nevezett kúriája, a Bednje folyó mentén, amit a Bednje folyó nagyon gyakran elöntött ezért annak felhagyására kényszerültek. Azonban, Novi Marofról már jóval előbb is tettek említést, mégpedig Patacsich III. Miklóssal kapcsolatban, aki a már említett Patacsich Boldizsár apja volt. Novi Marof, az ő és vidám társaságának kedvelt tanyája volt. Hogy létezett e valamiféle egykori kastély a mai Novi Marof területén, azt ma már nehéz megállapítani. Mint ahogy azt is, hogy hol lehetett ez a régebbi (tekintve, hogy ha már van egy „újnak” nevezett kastély, akkor kellett lennie egy régebbinek is), Stari Marofnak nevezhető kastély (azaz Régi Major, mely feltehetően a mai Topličica falu fölötti, Köves dombnak/Kamena gorica nevezett helyen lehetett). Mindenesetre ebben a kérdésben nagy a zavar, ami talán azzal is magyarázható, hogy a meglehetősen régi horvát „marof” szó, majornak, vagy szállásnak (pusztának) is fordítható, ami a német „meierhof” szóból eredeztethető. Ez a fogalom ma valamiféle víkendházat, vagy nyaralót jelent. Így a legvalószínűbb az, hogy a Patacsichoknak valóban volt a mai Novi Marofnak nevezett településen egyfajta nyaralója, amit a család letűnése után, az Erdődyek vettek meg, akik ezt a feltételezhető nyaralót egy, egyszintes, négyszárnyú, zártudvaros késő barokk, majd klasszicista kastéllyá alakítatták át (9. ábra).
9. Ábra. Novi Marof egykori kastélya, ma kórház.
 
          
Talán itt érdemes említést tennünk arról, hogy Erdődy Lajosnak, György fia örökölte a család magyarországi javait, míg Károly fia kapta meg Novi Marof és Jaszka (ma Jastrebarsko) birtokát. Erdődy Károly, Kollowrat-Krakowsky Júlia lengyel nemes kisasszonyt vette feleségül, akitől két leánya és két fia született. Eztán az ő fiai örökölték meg Novi Marofot és Jaszkát. Erdődy István 1924-ben örökös nélkül halt meg, míg Erdődy Rudolf, a grebenvári és novimarofi uradalom birtokosa, Schlippenbach gróf özvegyét, Lujzát vette feleségül. E párnak az emlékét máig őrzi az egész vidék, mégpedig számtalan jótéttelük miatt, mivel ők voltak azok, akik elsőkként népiskolát, mellette meg egy kicsiny kórházat alapítottak, ahol melegétellel látták el a bentlakókat. Az ő fiúk, ifjabb Rudolf lett a novimarofi uradalom utolsó tulajdonosa. Rudolf már a az 1918-as agrárreform előtt, de utána is önmaga parcelláztatta szét a birtokait. Novimarofi kastélyát 1927-ben a zágrábi, Országos TBC ellenes alapítvány vette meg, melyben eleinte gyengeelméjű gyerekeket gyógyítottak, majd tüdőbetegeket is. A kastély ezután ténylegesen is TBC kórházzá alakult át, ahol csak tüdőbetegeket gyógyítottak. A kastélyban jelenleg a krónikus betegek különleges kórháza működik.
           
A közelmúltban magunk is felkerestük az Ivánscsica hegység délkeleti lejtőin található várakat, Gatal kivételével, melyről tudtuk, hogy még az egykori helye is nehezen állapítható meg. A mély benyomást keltő, ám teljesen elhagyatott Milen várával kapcsolatban nehezményeztük, hogy se felújítási munkálatok, se kutatások nem folynak benne, noha a kőszálon való elhelyezése okán, kétségtelenül a legszebb horvátországi várak közé sorolható. Ami Greben várát illeti, nos teljesen lepusztult állapotban van, noha a hozzá vezető jófajta, kőzúzalékos út miatt számos autós turista és kiránduló keresi fel. Ennek ellenére, e hatalmás vár állapota semmiképpen sem nevezhető kielégítőnek. Greben várát ugyancsak nem kutatják, és arra sem tesznek még kísérletet, hogy jelenlegi állapotát valamiféleképpen megőrizzék. Mindamellett, hogy a gyakori látogatók körében igen jó híre van a vára alatti turistaháznak, még sem tesznek semmit, hogy a vár állapotán jobbítsanak, noha többen bevallották, hogy egy esetleges felújítás sokat lendítene mind a váron, mind a környéken. A helyet többször is, felkeresők azt is elmondták, hogy a vár egyes falai, vagy részei időközben továbbdőltek. Hogy meddig fog ez tartani, ma még nehéz előrelátni. A várral kapcsolatban azt is sérelmeztük, hogy a rétegesen ledőlt építőanyagokat, még egyetlen, alapos régészeti feltárással sem kutatták meg, holott azok mennyisége jóval nagyobb, mint máshol (
A várat 2002. szeptemberében magam is felkerestem. A vár állapota valóban megfelel a fentieknek, csak látogatásomkor az egészet még sűrű növényzet is fedte. A vár megközelítése Mađarevo falu felöl nem ajánlott, tekintve, hogy az kb. 60 percnyi felfelé kapaszkodást jelent. Ellenben van egy jónak mondható, feljebb már említett kőzúzalékos út, mely a turistaházhoz vezet, ahonnan a vár már csak ötpercnyi távolságra van. Ez az út, Mađarevo falu után, egy kicsiny fürdő mellől indul.
).
Forrás:
A Horvátországban megjelenő „Građevinar” folyóirat 2004/56. évfolyama 2. száma
Szerző:
Nadilo, Branko
Fordította/összeállította:
Szatanek.jozsef@chello.hu