Védelmi építmények a Papuk hegység nyugati és északi részén

           
A Papuk hegység, mondhatni csurdig telített a legkülönbözőbb féle várakkal. A Velika vára melletti tájékoztatótábla szerint, legalább nyolc ilyen építmény maradványai találhatók meg. Az is igaz, hogy a várak Papukbeli száma attól függ, hogy egyes szerzők hol húzzák meg ennek a szlavón hegységnek a határait, melynek nagy részét úgy különben a Papuk természetvédelmi park igazgatósága felügyeli. A hegységbeli várak egy részét már bemutattuk a Pozsegai völgység várait ismertető írásunk keretén belül, míg a többi általunk bemutatni kívánt vár a hegység nyugati és északi részén található. E várak közös jellemzője, hogy szinte mindegyik teljesen romállapotban van, valamint hogy mindegyik a töröknek a vidékről való kivonulása után pusztult el. Ennek oka leginkább az volt, hogy fenntartásuk szükségtelenné vált, mivel a császáriak és a törökök közti erőviszonyok módosulása miatt, a határ messze délnek és keletnek tolódott.
Szircs (Sirač) vára
           
A mai Sirač települése, a kb. 2500 főnyi lakósával és viszonylag fejlett gazdaságával (fa- és építőanyag-ipar) jelenleg egy körjegyzőségi székhely. Ez a körjegyzőség a közelmúltban kialakított Bjelovár-Bilogorai megye legkeletibb szélét képezi, de maga a település tulajdonképpen a Papuk hegység nyugati nyúlványain fekszik, amit Ravna gora-nak is neveznek. Sirač települése Pakrac városától északabbra, Daruvár településétől délkeletebbre, a Bijela patak völgyében található. A Bijela patak fölött elhelyezkedő Szircs várának a feladata, az itt összeszűkölő patakvölgy menti út ellenőrzése volt. A vár romjait jelenleg felfalazásokkal kívánják megóvni a további romlástól, jóllehet azt nem sikerült kideríteni, hogy kinek és milyen szakmai felügyelet alatt zajlanak ezek az állagmegóvási munkálatok. Az mindenesetre tény, hogy Szircs vára azokhoz a várakhoz képest jelenleg jobb állapotban van, melyekről Szabo azt állította, hogy jó fenntartásúak (1. ábra).
1. Ábra. Szircs várfalainak részlete.
Ez a megállapítás leginkább azon várainkra vonatkozik, melyekről mi úgy véljük, hogy a történeti és építészeti jelentőségük sokkal nagyobb annál, mint amennyi anyagi erőt áldoznak rájuk a hozzájuk közeli települések lakósai, vagy mint amennyire ezeket, a lakósokat a múltjuk érdekli.
           
A Papuk hegységből a Bijela patak mentén Pakrácba átvezető út fölött, egy a természet által kedvező kialakítású, viszonylag alacsony (200 tszf.) dombon uralkodnak Szircs várának erőteljes és felmeredő falainak maradványai.
           
Szircset a középkorban, mint „possessio Zirch” említették meg, majd 1334-ben, amikor a Tibold-Zemchei család birtokában volt és az egyházközsége a csázmai archidiakónitás szervezetéhez tartozott. Mi úgy véljük, hogy már ekkoriban is volt a mai vár helyén egy kisebb erősség, mely a Papuk irányába vezető utat ellenőrizte, de a mostani, nagyobb várat az egész térséget 1430-ban birtokló Kasztellánfy Gáspár építethette. Ahogy az összes többi szlavón várat, úgy Szircset is 1542-ben foglalták el a törökök, ami után a törökök, Szlavónia tágabb területének legerősebb várát alakították ki itt. Szircse (már ahogy a törökök nevezték) várának 17. századi leírása, Evlija Cselebi török utazótól maradt fenn, aki megemlítette, hogy a településen számos „paradicsomi kert” volt, továbbá, hogy vára egy erdős hegyvidéken található. Majd így folytatta: „A Bijela patak fahídjának végeiben, egy-egy őrgóré található, egyébként a váron belül, száz zsindellyel fedett ház van, továbbá muníció raktárak, néhány ágyú és egy dzsámi is van benne.”.
           
Szircset, mint fontos stratégiai pontot, a császáriak jó néhányszor elfoglalták, de a törökök mindig visszafoglalták. A törökök véglegesen 1691-ben adták fel a várat, ám ekkor a vrat és a váraljai települést is felgyújtották. Az immár Szirácsnak (Sirač) nevezett vár és birtoka a bécsi kamara tulajdonába került, amely néhány forrás szerint, Csarnojevics Arzén szerb patriarchának ajándékozta azt. Szirács ezután, 1762-ben, nemes Jankovich Antal tulajdona lett. Az nem világos, hogy a Csarnojevics féle ajándékozás adatai a várra, vagy csak a birtokára vonatkoznak e, de Obad Šćitaroci számos forrás alapján sem tudta azt megerősíteni, hogy a szerb patriarcha valaha is bírta volna Szirácsot. Őszerinte, a birtokot Lipót király 1702-ben először, de Kötten János Jakab özvegyének, Mária Szabinának adományozta, aztán 1748-ban Mária Terézia királynő a birtokot báró Toussaint Ferencnek adta el, aki 1763-ban, 40.000 forintért, a daruvári Jankovichoknak adta tovább.
           
Volt, ahogy volt, a vár alatti település fejlődésnek indult, míg maga a vár miután elvesztette jelentőségét, lassan pusztulásnak indult. A vár falai tört kövekből épültek, faragott részeket csak a félköríves ajtók és ablakok kereteinél használtak. A várat sáncárkokkal övezték, míg az egyik belső épülete négyszögletes volt. Egy 1837-es leírás szerint, a várban márványból készült oszlopok is voltak, de mára csak a vár védőfalainak néhány részlete maradt fenn, melyeket, ahogy azt már elmondtuk, ráfalazásokkal óvják a további omlástól (
A várat többször is bejártam és valóban azt kellett megállapítanom, hogy évről évre többet csinálnak rajta. A
.
ford.
).
Szolnock (Želnjak) vára
           
A ma már sehol sem említett Szolnock (Zelnjak, Želnjak) váráról sokan azt sem tudják, hogy hol található, sőt a Velika vára melletti tájékoztatótáblán sem tűntették fel. A várról Szabo azt állapította meg, hogy kb. egy órai járásra található Szircs várától, és az alaprajzát is közölte (2. ábra). Az elmondása szerint, 1537-ben a Kasztellánfy család tulajdonában volt. A Szabo féle alaprajzról látható, hogy négyszögletes alakja volt, valamint úgy helyezkedett el, hogy védhette a környékbeli hegyeken átvezető utat. A várnak két, egy kerek és egy négyzetes tornya volt. (
A várat 2005. áprilisában jómagam is felkerestem. A vár gyalogosan valóban kb. egy órányi járásra esik Szircs várától, mégpedig Barica hosszan elnyúló településének keleti végében, a faluhoz vezető út északi oldalán, az úttól kb. 800 méternyivel északabbra. A Szabo féle alaprajz pontosnak tekinthető, ám a falai már csak nyomokban figyelhető meg. A vár érdekessége, hogy jóval mélyebben fekszik a környező terephez képest, de a pozíciója miatt jól védhető volt.
)
2. Ábra. Szolnock várának alaprajza, Gj. Szabo felvételén.
Béla (Bijela) erődített bencés apátsága
           
A mai Daruvar kisvárosától délkeletebbre eső, Bijela-nak nevezett település végében, egy erődített bencés kolostor volt megtalálható, mely valószínűleg (legalább is az írásos emlékek alapján) Horvátország legnagyobb és legszebb kolostorai közé tartozott. A 20. század elején, Gjuro Szabo itt még hatalmas romokat talált, melyekről az alábbiakat állapította meg: „az egykori kőfaragó mesterek művei, ma már Bijela falu disznainak dagonyáiban találhatók meg”. Az egykori apátság romjainak ma már a pontos helye sem határozható meg, jóllehet a huszadik század hetvenes éveiben némely tornyok maradványai ráleltek. Az apátság feltételezhetően egykori területét, a helyiek ma „török várnak” nevezik.
           
Szabo megállapításai szerint, a Tibold-Zemcsei-Szvetáchi család székhelyét is képező kolostort és templomát, erős és lőréses tornyokkal övezték. Az eltérő adatok miatt nem teljesen világos, hogy Béla 13. vagy 14. századi bencés apátsága milyen úton került a jajcai bán tulajdonába, de valószínű, hogy a térség egészével együtt, 1542-ben került a törökök kezére. A törökök távoztával, a vidéket pravoszláv hitűek népesítették be, akik az egykori bencés apátság közelében, megalapították a ma Pakra-nak nevezett monostorukat.
Dobrakucsa (Dobra kuća) vára
           
Dobrakucsa középkori várának romjai, a Toplica patak felső folyása fölött, Daruvar településétől, kb. 8 kilométernyivel keletebbre találhatók. Az erősség a Papuk hegység nyugati részén, egy 300 méter magas dombon helyezkedik el és rejtekhelyszerűsége miatt, egy „refugiumnak” mentsvárnak is nevezhető. (
A várat egy jó minőségű kőzúzalékos útról lehet megközelíteni. A ford.
).
 
A vár, egy 1275-ben
Dobrakuwcha
név alatt megemlített hatalmas birtok székhelye volt, amit a Bankó nemzetség birtokolt, akiknek egyik hozzátartozójuk báni tisztséget is viselt. A birtokot és kastélyát, Károly Róbert egyik 1335-ös okiratában is megemlítették.
           
Az úgy különben királyi és püspöki tulajdonként is nevezett Dobrakucsa várát, azonban csak 1356-ban, azaz nagy Lajos király idejében említették meg először. A király, az ekkor még királyi tulajdonban lévő Dobrakucsa várát és birtokát a dicső Kishorvátiaknak adta, a Jajca melletti Greben várukért cserébe. A várat a Kishorváti család tartja a kezében egészen kihalásukig, amikor is Dobrakucsát rokonuk, az 1412-ben Likából Szlavóniába áttelepült Nelepecek (Nelipić) kapják meg. Ők a várban is éltek és a birtokukon, a mai Donje Vrijeske mellett, a híres pálos rendnek építettek egy Szt. Annának szentelt kolostort. A Nelipicsek 1476-ig tartották a birtokukban Dobrakucsát, amikor a várat és a fél birtokot, Ernust Zsigmond pécsi püspöknek kellett átengedniük. Mátyás király azonban már 1486-ban odaadományozta Dobrakucsát saját rokonának, Székely Jakab(?) magyar nemesnek. Az ő birtokukban maradt a vár egészen a törökök 1543-as érkezéséig. Jóllehet, az éppen ekkor Pozsonyban ülésező Magyar királyi országgyűlés egy határozatot is hozott a felmentéséről, de a törökök a híres Tardics Murát bég és Uléma pasa vezérlete alatt, még ez évben elfoglalták a várat. Azt azért még érdemes elmondanunk, hogy a vár 1543-as eleste előtt, a török portyázók már az egész vidéket elpusztították.
           
A törökök ezt a nehezen észrevehető és nehezen megtalálható várat a stratégiai jelentősége miatt, egy erős katonai támaszponttá alakították át, melyben 100 főnyi helyőrséget tartottak. A korabeli leírásokból tudjuk, hogy a belső várban egy erőteljes, négyzetes és vastag falú lakótorony volt (3. ábra). A torony első emeleti bejáratát egy fából készített, felvonóhíddal ellátott lépcsőn keresztül lehetett megközelíteni. A vár kaputornyától balra, szűkös lakóhelyiségek voltak. A várnak ezen kívül volt még egy, az élő sziklára alapozott tornya is. A keskeny várudvaron, egy sziklába vágott, 14 m mély ciszterna volt. A várat a törökök 1688-ban hagyták el, de 1702-ben már romként írtak róla. Ma már csak a főtorony és a védőfalak maradványai láthatók (4. ábra).
3. Ábra. Dobrakucsa, a vár rekonstrukciós rajza, Gj. Szabo alaprajza alapján, R. D. Devlićtől.
(
A rekonstrukció csak tömegében felelhet meg az egykori várnak, mivel a terep ismerte nélkül rajzolhatták, amit a kapumegoldás is bizonyít, hiszen arról az oldalról a vár teljesen megközelíthetetlen, ellenben a lakótorony előtt egy mély sánccal elválasztott nyereg található, melyen keresztül az egyedüli felvezető út vezethetett, mégpedig a külső vár középső tornyához.
A ford.)
4. Ábra. Dobrakucsa, a vár egy 20. század eleji fényképen.
Szaploncza (Stupčanica –Turska kula) vára
           
Szaploncza vára valamivel északabbra található Dobrakucsától, azaz már a Papuk hegység északi oldalának egy 400 méter magas magaslatán. A vár a mai Veliki Bastajtól pár kilométerrel délebbre van (
Innen azonban meglehetősen nehéz megközelíteni. Egyszerűbb Dobrakucsa irányából, egy jelzett, kb. 2 km-es turistaúton felkeresni. Van egy jóval kényelmesebb, kb. 50 percnyi gyalogút is, a hegygerinc alatt kb. 100 méterrel mélyebben kialakított erdészeti úton. A ford.)
. A várat egy nagyon szűk területű hegyre építették és szinte minden róla szóló leírás kiemeli, hogy a faluból nagyon könnyen észrevehető, mi azonban ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. Ugyanis, Dobrakucsa esetében jól tudtuk, hogy egy szinte megközelíthetetlen várról van szó, amit egy hosszantartó keresgélés után sem sikerült megtalálnunk és ezért ez nem is volt annyira kiábrándító, mint az, hogy Szaplonczát sem sikerült megtalálnunk, ami aztán végképp elcsüggesztett bennünket. Jóllehet, ennek az egyik oka az lehetett, hogy olyan időszakban kerestük ezeket a várakat, amikor dús vegetáció uralkodott, ami tekintve a háborús és háború utáni időket, teljesen benőtte a romokat. A másik oka az lehetetett, hogy a maradványok tovább romlottak. Aztán lehetséges okként az is felsorolható, hogy a jelenleg nagyon gyéren lakott vidéken nem volt kit megkérdeznünk, hogy hol találhatók a most „török toronynak” nevezett vár romjai, sőt sokan nem is halottak róla. Csak a falu bevezető szakaszánál, a főút mentén van egy irányt mutató tábla, de az után már sehol sem lehet találni egyetlen jelzést sem és nincs is kit megkérdezni (
Jómagam 2002-ben és 2005-ben is felkerestem mind két várat, a fenti megjegyzéseimből talán már eddig is látható volt, hogy olyan jelenségekkel, mint amiket a cikkíró leírt nem tapasztaltam. Az is igaz, hogy Szaploncza várát nehezebb megtalálni, de Dobrakucsa közelében még egy kirándulóhely is ki van alakítva. Már csak az a kérdés, hogy a cikkíró mikor járta be a területet, mivel a cikkei 2002-2005 között íródtak. A ford.
).
           
Szinte az összes Szaplonczát
érintő leírás megállapítja, de még Gj. Szabo is azt mondta, hogy a várnak egy 18 m magas és 7 m oldalhosszúságú, négyzetes tornya van, melyből jó időben belátni szinte az egész Dráva mentét, sőt Magyarországra is át lehet látni belőle (
Ez igaz. A ford.
). Állítólag ez egy nagyon gondos kivitelezésű torony, amit a fennmaradt fényképek is bizonyítanak. A toronyba egy, az első emeleten nyíló ajtón keresztül lehetett bemenni, mely alatt egy ajtó- és ablaktalan helyiség van. A torony falában kőből kialakított lépcsőzeten keresztül lehetett a felsőbb szintekre jutni, de ez ma már tönkrement. A torony alsóbb részeit kövekből, míg a felsőbb részeit téglából alakították ki. A torony sarkait faragott kövekkel erősítették, míg az ajtó fölött, szintenként egy-egy ablaknyílás volt megtalálható (5. ábra).
 
5. Ábra. Szaploncza várának rekonstrukciós kísérlete, Gj. Szabo alaprajza alapján (R. D. Devlić)
           
A torony a vár északi részén helyezkedik el, míg a várfalak délnek nyújtóztak. A védőfalaknak ma már a nyomait is nehéz megkülönböztetni. A lakócélú helyiségek a toronyban és a vár déli részén voltak (6. ábra).
           
Szaploncza már igen korán, a 13. században, mint egyházközség említődött meg, sőt akkoriban két Szaplonczát, egy Alsót és egy Felsőt is megemlítettek (Inferior et Superior Soploncza). Alsó Szaplonczának feltehetően sokkal közelebb kellett lennie Dobrakucsához. Szaploncza első ismert tulajdonosa, 1294-ben a Magnusnak (Nagynak) nevezett Szvetáchi Zeria volt, aki perben állt nagybátyjának, a Fejérkő várát (Bijela Stijena) bíró Tibold I-nek a fiaival. Miután Szvetácsi örökös nélkül halt meg, a birtokait a Tiboldiak birtokolták el. Szaploncza új tulajdonosai és Dobrakucsa birtokai közt állandósult viták miatt, Szaploncza a király tulajdonába került, majd Nagy Lajos király 1356-ban, a várat és birtokát Poháros Péternek, a magyarországi Abaújvár vármegye ispánjának ajándékozta. Azonban Zsigmond király újra visszavette a várat és feleségének Cillei Borbálának, ajándékozta, akit a köznép csak Fekete Királynének nevezett.
           
Egy évre rá, Szaploncza tulajdonosa Zsigmond király rokona, a horvát báni és magyar nádori címet is viselő Garai Miklós lett. A vár az ő és rokonai tulajdonában maradt egészen a család 1481-es kihaltáig. A vár ezután Bánffy Miklós tulajdona lett. Ez időben Dobrakucsa birtokosa Székely Jakab volt. A két birtok tulajdonosa között, ekkoriban egy indulatos viszály tört ki, akiknek jobbágyai könyörtelenül pusztították és fosztogatták egymás birtokait. A viszálykodást csak akkor hagyták abba, amikor már mindkettőjük birtoka elpusztult, és amikor mindkettőjük várát 1542-ben elfoglalták a törökök.
           
Szaploncza a török hódoltság legkönyörtelenebb agájának a székhelye lett, akinek az idejében, a vár tornya egy börtönként és vesztőhelyként szolgált (7. ábra). A törökök, az általuk elpusztított vidékre, boszniai vlachokat (rácokat) telepítettek.
   
6. Ábra. Szaploncza várának alaprajza, Gj. Szabo művéből (balra). 7. Ábra. A vár övező fala és tornya az északi védőárokból (jobbra).
           
Szaploncza egy jól védhető vár volt, egy igazi „sasfészek”. A híres Evlija Cselebi az alábbiakat írta róla: „A vár egy sziklás hegységben található. Négyszögletes alakja van és teljesen kőből épített. Erős és fenséges, de nagyon kis területű”. A leírása szerint a várban majd 200 főnyi helyőrség tartózkodott, de a várban jó néhány ágyú, muníció- és élelemraktárak is voltak. A várba bemeni egy felvonóhídon keresztül lehetett, míg a várfalakon belül egy dzsámi is helyet kapott. Feltételezhető, hogy egy ilyen erős vár mellett, egy településnek is kellett lennie, feltehetően a vár előterében, mégpedig a „török kertnek” nevezett helyen.
           
Szaploncz erejéről és szerepéről egy 1603-as adat is tanúskodik. Történt, hogy Szlavónia itteni területére ekkoriban törtek be Zrínyi Miklós és Trautmansdorf Zsigmond csapatai, akikhez a Lapszanovics Máté vezette hajdukok és felkelők is csatlakoztak. A villámgyors támadás során egyik török vár esett el a másik után, de a legsúlyosabb harcok Szaploncza környékén zajlottak. Miután sikerült a várat elfoglalni, a földalatti tömlöcökben nagyszámú keresztény rabot találtak. A rabok között volt egy teljesen megvakult öregember is, aki már 32 éve raboskodott itt. Az 1606-os török ellentámadás során, a törököknek újból sikerült elfoglalniuk Szaplonczát, de annak ekkora már semmilyen katonai jelentősége sem volt. A vár utolsó török birtokosai, Kászum aga és Murát aga, 1688-ben 40 katonájukkal együtt elhagyták a várat annak hírére, hogy erre tart Hans Dünnewald tábornok a seregével.
           
Egy 1702-es, császári katonai bizottság azt jelenti a várról, hogy a torony és hatalmas falai tető nélkül állnak. A vár ettől kezdve megállíthatatlanul pusztult tovább.
           
A mai Voćin települése a Papuk hegység északi oldalában helyezkedi el, de itt található a Papuk természetvédelmi park igazgatósága is. A település egy kb. 2500 lakosú közigazgatási körzet székhelye is. Az athynai birtokot és várát, úgy különben a 15. században, az Aba nembeli Othyn, vagy Athyn család tulajdonaként említették meg először. A birtokot egyébként nevezték Vocsinnak (Vočin) is. A Votyin (Voćin) és a Vocsin (Vočin) név még jó néhány helyen előfordul Szlavóniában és valószínű, hogy ugyanaz az eredetük is. Az Athynai család 1434-ben halt ki és ettől kezdve Athyna vára a Garaiak tulajdonában volt, majd az ő kihaltuk után Corvin Mátyás királyé lett.
           
Athyna következő tulajdonosa, Mátyás király fia, Corvin János bán lett, aki közeli kapcsolatban állt Jagelló II. Ulászló királlyal is. Tudjuk, hogy maga a király és kísérete is eltöltött itt egy kis időt. Valójában Ulászló csehországi kapcsolatainak köszönhetően épülhetett fel Athyna monumentális, gótikus, un. cseh stílusú temploma is 1500-ban. A Boldogságos Szűz Mária Látogatásának szentelt templom, a cseh és az európai gótika gyöngyszeme. A templomnak nagyon szokatlan sors jutott osztályrészéül. A 17. században beomlott a templomhajó boltozata, de a török kitakarodása után kijavították. A németek 1944-ben felgyújtották, de a burgenlandi horvátok segítségével 1973-ban felújították. Legutóbb a JNA (Jugoszláv Néphadsereg) katonái pusztították, de manapság, jóllehet lassacskán, de megint felépítik (8. ábra).
8. Ábra. A voćini templom felújítás közben.
           
Athyna vára és birtoka 1508-tól, a Batthyányi család tulajdonában volt egészen 1538-ig, amikor is Athynát elfoglalták a törökök.
           
Athynát a törökök ettől kezdve, katonai célokra használták, de a várnak igazából nem volt túl nagy jelentősége. Tudjuk, hogy a várban 50 főnyi katona és néhány kisebb ágyú volt. Ibrahim pasa és Merim bég leírása szerint, a vár alatti településen 70 porta volt.
           
A törökök 1687-es kivonulásukkor, Athyna várát az alapjáig lerombolták. Athyna hegyi vára mára teljesen romba dőlt, de eltűnt az ősi ferences kolostor is a faluból, amit a törökök kőbányaként használtak.
           
Az immár Votyin-nak (Voćin) nevezett uradalmat 1703-ban, don Ferdinand Johann Carl Caraffa di Stigliano grófnak adományozták. A gróf még ugyanebben az évben meghalt, így javait özvegye és Carlo Ottó nevű fia örökölte, aki aztán a birtokot az udvari kamarának adta el. A birtok tulajdonosai ezután az Eszterházyak és az Erdőyek lettek, majd a 18. század végén Jankovich Nepomuk János vette meg. Votyint a Jankovich családtól 1896-ban, az ismert nagybirtokos, a nagykanizsai illetőségű, Gelsei Guttman Edmund és fivérei vették meg. A votyini birtok virágzása ekkor indult meg. Zvecsevó (Zvečevo) faluban a Guttmanok egy üveggyárat létesítettek, majd megépítették a Votyint Csacsincsivel (Čačinci) összekötő vasútvonalat is. Ekkoriban Votyinban egy tüdőszanatórium is épült.
           
Hogy megfelelően illusztrálni tudjuk ennek a festői településnek viharos és tragikus során, érdemes elmondanunk azt is, hogy 1918-ban a helyi parasztok felgyújtották a Jankovich család itteni, nagy és szép, egyszintes kastélyát. Az 1991-es horvát Honvédő háború során is teljesen elpusztult a település és az új élet lassacskán kezd visszatérni ide. Azt is érdemes megemlítenünk, hogy Votyin közelében található Európa egyik legnagyobb, Liszicsinének (Lisičine) nevezett arborétuma.
           
Athyna várából csak a fal egy része maradt fenn, amit kőből és téglából építettek, amit kívülről faragott kövekkel borítottak (9. ábra). Hogy, hogy nézett ki egykoron Athyna vára azt ma már nem lehet megállapítani, mivel egyetlen alaprajz sem található róla. Ezen kívül, a nagyon kevés maradványok miatt, a szakemberek sem tudták meghatározni az alaprajzát. Mindezek ellenére, a közelmúltbeli látogatásunk során megfigyeltük, hogy a hosszúkás alakú várat egy árok övezi. A várhegyet és a várat egykoron egy parkerdővé alakították át, de az időközben magasra megnőtt cserjék teljesen elfedik a vár jelentéktelen romjait.
 
(
A várat többször is felkerestem, de mindig dús növényzet borította. Az azonban megállapítható, hogy a hossztengelyében kelet-nyugati irányú, kb. 70 méter hosszú várnak az alakja egy babszemet, vagy egy vesét formáz. Az itt közölt kép a vár délkeleti sarkában, egy messziről is látható szikla fölötti, egyedüli maradványokat ábrázolja. A fala egy „L” betűt mutatnak. A hosszanti fal közepén egy árnyékszékszerű akna és annak alsó kiomlása figyelhető meg. A vár legmagasabb pontján, a nyugati végen, jelenleg egy fából ácsolt kilátó áll, de valaha itt lehetett a vár lakótornya. A várat keletről, északról és nyugatról egy mély sáncárok a hozzátartozó sánccal övezi. A déli oldalon erre a meredeksége miatt nem volt szükség. A vár északi részétől lejjebb egy platón, betonból készült alapfalak láthatók, melyek állítólag a vár alatti parkban lévő egykori Jankovich kastély, vadászházszerű melléképületeihez tartoztak.Sőt azt is megtudta, hogy a II. világháborúban a várnak még tekintélyes falai voltak, melyek között usztasák építettek ki maguknak egy harcálláspontot, amit a partizánoknak csak nagy nehézségek árán sikerült elfoglalniuk. A ford.
)
1
9. Ábra. Athyna várának romjai egy 20. század eleji fényképen.
Dárnóc vára (Drenovac, vagy Klak)
           
Votyin településétől keletebbre, Mikleuš falu közelében, a Papuk hegység északi oldalában, egy Gj. Szabo által is megemlített vár romjai találhatók. A várról azt írta, hogy a Garaiak tulajdonában volt és a katonai térképeken állítólag „Zrínyi romokként” jelölik. A várról és fekvéséről semmi további adatunk sincs. Ám a Jankovac-nak nevezett, híres szlavóniai kirándulóhelyhez vezető út mentén, Szlatinszki Drenovác (Slatinski Drenovac) falu fölött valóban egy ősi vár romjai találhatók, amit Dárnócnak, vagy újabban Klak-nak neveznek. A környékbeli lakósok Török várként is ismerik.
           
Tény, hogy Dárnóc vára teljesen különbözik a többi középkori, szlavón vártól. Noha ez a vár is egy hegyen található, de alakja kifejezetten egy tülökhöz hasonlít (10. ábra). A „tülök” legészakibb végén egy torony van, míg a kiöblösödő déli részének a végében még egy, de jóval nagyobb torony található. Mindegyik torony kör alakú volt. A „tülök” száját egy erős védőfal zárja, míg a tornyok külső falait egy-egy külön fallal kötötték össze. Az összekötő falak közötti területen, feltehetően épületekhez tartozó besüppedések figyelhetők meg. A tornyok közül a kisebbik meglehetősen jó állapotban maradt fenn, míg a legnagyobb torony jócskán lepusztult. A vár egészét téglából építették fel.
10. Ábra. Dárnóc alaprajza, Gj. Szabo művéből.
           
Mi úgy véljük, hogy a vár már a 13. században is állt. Dárnócot 1308-ban említették meg először, amikor a javaikat együtt birtokló Monoszló nemzetség, Dárnócot rokonuknak, az Abáknak adományozták. A 15. század elején Dárnócot Athynai Zsigmond tulajdonában említették meg, majd a Garai családé és a Bánffyaké lett. A vár a török időkben egy kis ideig, egy kisebb katonai állomáshelyként szolgált, de hamarosan ők is feladták és üresen hamarosan romba dőlt.
           
A közelmúltban mi is megkíséreltük felkeresni Dárnóc várát. Ettől azonban hamar elálltunk, mivel az egész környéken aknaveszélyre utaló jelzőtáblák találhatók. Noha a Jankovaci kirándulóhelyen arról győzködtek bennünket, hogy a Dárnóc körüli utak szabadon járhatók, de a vár bejárásától mégis eltekintettünk, mégpedig azért, mert az erre folyó Jankovački patak a meleg tél miatt kivételesen megduzzadt. Egyszerűen sehol sem lehetett átgázolni rajta. Ennek okán a várral szemközti hegyoldalból próbáltuk kivenni Dárnóc, vagy Klak várának kontúrjait. (
A várat 2005. áprilisában sikerült megközelítenem, mégpedig a falu egykori erdészeti igazgatóságának romos épületei mellől. A kemény tél miatt kidőlt és összeroppantott fák miatt, az egyébként jól járható, a gerincen felfelé haladó erdészeti úton, csak nagy nehézségekkel lehetett előrejutni, de a kivételes látványt nyújtó vár miatt érdemes volt 45 percet felfelé gyalogolni. A visszamenőben egy más utat kerestünk, mégpedig a vártól a völgybe leereszkedve, a Jankovački patak mentén. Ezt nem ajánlom senkinek, Részben az általam is látott aknaveszélyre figyelmeztető táblák miatt, részben a patak mocsaras partja miatt. A ford.
)
           
A Papuk hegység és a Dráva folyó közti térségben, még jó néhány vár volt, melyekből mára igazából semmi sem maradt fenn. Így van ez Spisity Bukovica (Špišić) településének esetében is, amit a középkori okiratokban Bakva név alatt ismertek, de ősi várának már nyoma sincs. Verőce (Virovitica) városától északkeletre található Váska (Vaška) falva, mely a zágrábi püspök birtoka volt, egy bencés, vagy Ágost kolostorral. Úgy véljük, hogy a közeli, egykor egyházközségi székhelyként szereplő Novaki faluban volt egy vár. Az innen nem messze lévő Szopje (Sopje) kastélyának létezéséről megbízható adataink vannak, de nem maradt belőle semmi, mint ahogy a közeli Szalatnok (Podravska Slatina) várából sem.
           
Azonban Verőce egykori várából sem maradt fenn semmi, mely a Varasd és Eszék közti térség legjelentősebb erőssége volt.
           
A római korban Verőcét,
Sereteis
-nek (Seruta, Soroga) nevezték, majd
Coronac
-nak. A középkorban Verőce, Horvátország legelső városi rangú településeinek egyike volt. A város már 1234-ben kedvezményeket kapott Kálmán hercegtől, de a szabad királyi városi címet csak IV. Béla adományozta a városnak 1242-ben, mégpedig a zágrábi Geréccel együtt. A 13. században a magyar-horvát királyok sűrűn tartózkodtak a városban lévő saját udvarházukban, mely egyben a királyi birtok székhelye, valamint Verőce vármegye székhelye is volt. Verőce városában, V. István korában pénzverde is működött, ahol Horvátország és Szlavónia részére verték a pénzt.
           
Tekintettel arra, hogy a város királyi birtok volt, mi úgy véljük, hogy Zsigmond király idejében, valószínűleg a 15. század elején, egy nagy királyi kastélyt építettek Verőcén. A várat és birtokát először Mátyás király idejében, 1474-ben említették meg, ami azt valószínűsíti, hogy Verőce várát 1453. és 1474. között építették fel. A vár méretéről és kinézetéről nem sokat tudunk. Feltételezések alapján, a vár külső méretei 90x100 métert tettek ki. A várat erőteljes falak övezték, melyeket négy toronnyal erősítettek meg. A falak körül egy széles és mély, vízzel elárasztott árok is volt (11. ábra).
11. Ábra. Verőce török hódoltság előtti várának rekonstrukciós kísérlete (R. D. Devlić).
           
Miután a törökök 1552-ben elfoglalták Verőcét, egy igazi iszlám várossá alakították át, melynek semmi különösebb jellegzetessége nem volt azon kívül, hogy fontos stratégiai helyen állt. Evlija Cselebi egy négyszögletes településként írta le, amit erős falak és paliszádok öveztek.
           
Számos olyan rézmetszet létezik (pld. a 12. ábra), mely Verőce várának 1684-es török alóli felszabadulása utáni képét ábrázolja, de a látványt régészeti feltárásokkal még nem sikerült igazolni. A visszafoglalás után szinte azonnal, megkezdték a vár felújításának előkészületeit, különösen az után, hogy Leslie tábornoknak sikerült felgyújtania az Eszék mellett, híres Szulejmán hidat. A császári hadmérnökök egy teljesen új és erős várat terveztek, ám ahogy a törökök, mindinkább kiszorultak Szlavónia nagy részéről, Verőce elvesztette határ menti várként a jelentőségét. Az öreg vár lassan tönkrement, majd a 18. század végén, végleg elbontották, hogy a helyére egy új kastélyt építsenek. A kastélyt a Pejácsevich család építette. Talán még érdemes elmondanunk azt is, hogy Verőce városmagja az utolsó hét és fél évszázadon át is megtartotta jellegzetességét, azaz az egykor hatalmas, középkori vár, illetve a helye maradt a város központja.
12. Ábra. A török Verőce egy 17. századi ábrázoláson.
A Horvátországban megjelenő „Građevinar” havi lap 2005/3, 57. száma.
Nadilo, Branko
Szatanek.jozsef@chello.hu